Az ismerős ismeretlen

Eljött a várva várt nap, augusztus 26. éjszakai zarándoklat napja. Gondoltam, már voltam egyszer, sok meglepetés nem érhet. Tévedtem.
De kezdjük az elején.

Szentkirályról indultunk, este 9 óra után volt a gyülekező, Zsolt atya már várt bennünket. Mikor megérkezett a többi zarándoktárs, bementünk a templomba, elmondtuk az imádságainkat, énekeltünk és tiszteletünket tettük Szent István ereklyéje előtt, amit már előkészítettek a vasárnapi körmenetre.

Elindultunk Lakitelek felé. Holdvilágos este volt, gondoltam, de jó most többet látunk majd, mint tavaly. De tévedtem, mert a Hold már alacsonyan járt előttünk, így majdhogynem inkább kicsit zavaró volt, mikor feléje haladtunk. Útközben elmondtuk a rózsafűzért, énekeltünk és megérkeztünk az erdő széléhez. Sötét volt. A fák lombjai már összeértek, máshol az aljnövényzet nőtt nagyra az erdőírtásnak köszönhetően. Szóval nem lehetett az erdőre ismerni. Első szakasz feléhez érve - a nagy nyárfához - kis pihenő után kezdődött a csend szakasz, ahol 3-4 méter távolságra mentünk egymástól. Itt mindenki meghallhatta Isten szavát, vagy csak beszélgethetett Vele, imádkozhatott vagy énekelhetett valamit. Elöl a kereszt haladt, rajta a kis ledlámpák világítottak. Ennyi, amit láttunk a sötétben. Két oldalt állatok nesze hallatszott, de ez kicsit olyan volt, mint amikor a kiválasztott nép a Vörös-tengeren kelt át. Mintha két láthatatlan fal lett volna az út két oldalán, mert az állatok az erdőben maradtak, nem ijesztettek meg senkit. Mi is kiválasztottak vagyunk?!

A csend szakasz után már nem sokat kellett menni Lakitelekig. Énekszóval közelítettük meg a templomot, ahol Ferenc atya már várt bennünket. Bementünk a templomba, imádkoztunk, énekeltünk Szent Imre ereklyéje előtt. Majd a plébánián kis pihenőt tartottunk, ahol a lakiteleki hívek vendégszeretetét élvezhettük. Pihenő után csapatunk létszáma csökkent, de egy új zarándoktárs csatlakozott hozzánk.

Irány Nyárlőrinc. Kis csapatunk útközben elmondta a rózsafűzért, majd a kapásfalui erdőben kis pihenőt tartva, itt is volt csend szakasz. Megbeszéltük, hogy ki megy elöl, mert itt volt egy kanyar is ezen a szakaszon, és mondván ismerem az utat, bevállaltam, hogy megyek a sor végén - így utólag ez nagy bátorság volt Tőlem. A sötét erdőben nem sokat láttam a többiekből, de mikor a kereszt fényeit láttam, akkor megnyugodtam és bátran mentem tovább.

Csendszakasz után tovább haladva, a világosi keresztnél megálltunk egy imára, jó szokásunknak eleget téve. Itt már hajnalodott, és már nem csak az út fáradalmait kellett legyőznünk, hanem az álmatlanság holtpontján is át kellett lendülnünk. Még egy kis gyaloglás, rózsafűzér, ima, és megérkeztünk Nyárlőrincre, ahol elsőként a templom harangjának szavai fogadtak minket. Mi lelkesen énekelve mentünk be a templomba elmondani imáinkat, énekeinket Boldog Gizella ereklyéje előtt. Majd a nyárlőrinci hívek finom reggelivel fogadtak. Pihenés és reggeli után még visszamentünk egy rövid imára, tiszteletünket tettük az ereklye előtt.

Csapatunk tovább fogyatkozott, de immár nappali fényben, világosban folytattuk utunkat.

Irány Szentkirály. Utunkat a fáradságon kívül még a nagy homok is nehezítette. De az útközben elmondott imák, énekek, csendszakasz erőt adott utunk céljának eléréséhez.
Így megérkeztünk Szentkirályra. Rövid imára még bementünk a templomba, majd egy kis pihenő után kezdődött az ünnepi szentmise. Ezt követően volt körmenet, kenyérszentelés. Itt szép hagyománya van annak, hogy a településen legidősebb, legtöbb gyermeket felnevelő édesapa vágja fel először a megszentelt kenyeret. Úgy ahogyan illik, keresztet rajzolt rá, majd ketté vágta a kenyeret. Ezután felszeletelték apróbb darabokra, hogy mindenki ehessen az új kenyérből. Zárásként most is felhangzott a zarándokok legkedvesebb éneke - Én Uram Istenem, vigyázz ránk….

Köszönet a szervezésért, a települések vendéglátásáért!

Köszönöm, hogy együtt zarándokolhattunk!

Isten Áldjon Mindenkit! - RM