Néhány évvel ezelőtt egy nagymama azt mondta, hogy egy édesanyának az a feladata, hogy kiimádkozza a családja boldogságát. Talán most is valami ilyesmi történhetett.

  Egy hetényegyházi idős asszony, aki 70 év körüli lehet, busszal jött Lakitelekre, hogy részt vegyen Szent Imre tiszteletére a zarándoklaton. Leszállás után egy helyi lakostól azt az információt kapta, hogy már elmentünk (pedig akkor mi még a plébánián voltunk). Nem akart kimaradni a zarándoklatból, hiszen ezért kelt fel korán, ezért jött. Mivel, a zarándoklat útvonalát nem ismerte (mi nem aszfalt úton megyünk, hanem földutakon), így úgy döntött, hogy a kerékpárúton indult el. Egyedül jött át Nyárlőrincre, bízva abban, hogy utolér bennünket.

  Nem hogy utolért, hanem bőven meg is előzött bennünket. Nem túracipőben, hanem egyszerű kis félcipőben tette meg aszfalton az utat. Nyárlőrinctől velünk együtt jött Szentkirályra. Nem panaszkodott, és nem verte nagydobra azt, ami vele történt.

  Fontos szándéka lehetett, mert bizony sokan visszafordultak volna a helyében. De ő nem így tett.

  Adja Isten, hogy mi is ilyen kitartóak legyünk a hitben, mint ez az idős asszony.